Képzeld azt, hogy éled a kis vidám, harmónikus életed. Építgeted a világod, gyártod a szövevényes teóriáidat az életről és a dolgok mikéntjéről.
Adsz és kapsz egész életed során...
Öröm, fájdalom, hideg, meleg... mindenben van részed...
Aztán egyszer csak jelek sokaságával találod magad szemedben, hogy a külvilág csak egyfajta számukra is megmagyarázhatatlan disszharmóniát érzékel belőled, és te sem érted mi zajlik körülötted...
Egy meg nem értett embernek érzed magad...
Ordítanád a világba a véleményed és az agymenésed, de mint akinek nem jön hang a torkán, vagy mint aki egy hangszigetelt üvegbúrán keresztül próbál dörömbölve üvöltözni....
...Az infó nem szivárog egyik irányból sem a másikba, vagy éppen nem úgy, ahogy szánod, ahogy kikívánkozik.... a kincseidet nem tudod szétszórni a világba, és te is megközelíthetetlen vagy...
Nem érted.
Aztán egyszercsak eléd áll valaki, és tart neked egy tükröt. Odatartja az orrod elé...
Még mindig nem érted, nem tudod értelmezni, amit látsz. Hisz az csak a tükörképed, most mi van? Tovább dörömbölsz, de senki nem hallja... Sőt a túloldalról neked is dörömbölnek, de te sem hallod odabent.
Ismét arra sétál valaki, és megint tükröt tart eléd. Kicsit még fel is háborodsz, mert olyan szögből tartja a tükröt, ami nem kifejezetten előnyös képet mutat rólad...
Majd valahogy úgy tűnik, mintha mindenki megbolondult volna körülötted, mert egyszerre mindenki tükörrel a kezében rohangál, és mindenki odatolja az arcodba...
És akkor valami megmozdul benned.
Felteszed magadnak a kérdést:
Vajon miért történik ez veled? Mit mondanak vajon a tükrök? Milyen üzenetet hordoznak számodra?
És akkor, egy addig még soha nem tapasztalt jelenségként, megcsillan a fény a tükörképen megjelenő üvegbúrán...
Megdöbbentő látvány...
Rájössz, hogy eddig tulajdonképpen tudomást sem vettél az üvegbúra létezéséről, ami eddig elzárt a külvilágtól...
A felismerés édes érzésétől hirtelen másként látsz mindent....
Hirtelen ráeszmélsz, hogy az, ami eddig talán védelmet nyújott számodra, az ma már akadályozza az életed!
Fel kell számolnod hát az üvegbúrát, hogy természetes fényhez és emberközelséghez juss! Fel kell számolnod, hogy érzékeljen a világ, és hogy befogadhasd Te magad is annak kincseit!
Mindannyiunknak létezik egy üvegbúrája, ami elhatárol embertársainktól, ami meggátol bennünket a tiszta kommunikációban rejlő szépségek és a szeretet oda-vissza áramlásának megélésétől! Vegyük észre, és törjük szét!
Erősek vagyunk és csodálatosak! Semmi szükségünk rá! Sőt mi több, segítsünk egymásnak is a "burokrepesztésben", hogy egyre több kiteljesedett és egészséges lelkületű ember születhessen újjá!
Utolsó kommentek