Bármennyire is imádom csűrni-csavarni a mondatokat, írásba foglalni gondolataim és érzéseim sokaságát, most mégis nehezemre szavakba önteni az elmúlt hetek, de különösen a vasárnap élményeit.
Zakál Zoli barátom szavait tudom leginkább idézni, ahogy a Budapest Sportaréna színpadán, a macskalányok bűvöletében a földön fekve torka szakadtából ordított: "MEGCSINÁÁÁÁLTUUUK!"
Szóval igen, megcsináltuk! :)
Sok ezer ember alkotta tomboló tömeg előtt a színapadon állva hihetetlen érzések tudnak kavarogni az emberben. :)
Nem először éltem ezt át, ugyanis már a 2008-as Jobb Velünk a Világ koncerten részesülhettünk ebben az érzésben, de most valahogy annyi minden vegyült ebbe a koncertbe, hogy egészen más életérzés volt.
Az akkori, egyfajta elképesztő meghatódottságról szólt. Akkor újszerű volt az az élmény, hogy sérültekkel vagyunk körül véve. Eleinte nem tudtuk mire számítsunk, hogy kell velük foglalkozni, hogy egyáltalán hogy fogunk nekik táncot tanítani... Aztán ez szépen alakult, és több mint fél éven keresztül gyakoroltunk, próbáltunk, szeretetteljesen küszködtünk... és aztán megcsináltuk...!
Erre az arénára viszont már egy összeszokott kis csapattal tudtunk - mondhatni profik módjára :) - együtt készülni. Már jól ismerjük és nagyon szeretjük egymást, így összecsiszolódott kis fogaskerekekként tudtuk, hogy mi a dolgunk, és egy nagy szeretetbuborékként léphettünk színpadra!
Számomra külön fokozta az élményt, hogy egészen az utolsó pillanatig el voltam foglalva a ruhák elkészítésével. Büszke voltam a sok csini macskalányra, akiknek a "jelmeze" saját tervezés volt, sőt, a topok kivitelezése is a két kezem munkája. Szerencsére a macskaszemek és a kesztyűk elkészítésében volt segítségem, hisz Enikő és anyukája besegítettek, ahol csak tudtak, illetve a csajok is beletették saját energiáikat a szemek felvarrásával :). Nekem mindig különleges élmény, ha saját készítésű ajándékok, ruhák kerülnek ki a kezeim alól.
Megelégedettséggel töltött el az is, hogy a kis Salsa Picante Jobb Velünk a Világ Integrált Tánccsoportunkban a csajok szoknyái is csinosan perdültek, amiket szintén magam varrtam. Borzasztóan izgultam, mert eléggé utolsó pillanatban készült el a 10 db szoknya, de szerencsére mindenkire passzolt, így igazi színfoltok voltak a színpadon a sárga fodros salsás lányok :).
Nagy lendületet ad számomra az is a jövőre nézve, hogy eddig a koreográfusi feladatokat előszeretettel hagytam Diára, aki nagyon ügyes, rutinos és megbízható ebben. Most viszont úgy hozta a sors, hogy aktivizálnom kellett magam, és nekem kellett vállalnom ebben az oroszlán részt. Nagyon-nagyon jó érzés, hogy a hat produkcióból, amelyekben szerepeltem, négy koreográifának az összeállításában aktív részem volt. (A csapat munka, egymás inspirálása, a kreativitás itt is fantasztikusan megmutatkozott, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni mind Diával, mind Enikővel, mind Nórival és a többi lánnyal. Külön öröm volt, hogy a fiainknak is volt egy csomó konstruktív ötlete :).).
A Nemadomfel Tánckar lelkesedéséről, a szorgos és hihetetlen életvidám hangulatban zajló táncpróbákról, és arról a szeretettel és izgalommal teljes légkörről, ahogy készültünk a rendezvényre, megint csak szuperlatívuszokban tudok áradozni. Imádom a csajokat, és nagyon örülök, hogy együtt táncolunk! :):)
Sőt, az este egyik mulatságos élménye számomra az volt, hogy a NAF lányoknak köszönhetően újra élhettem tinédzser koromat, vagyis mindazt, ami tulajdonképpen kimaradt az életemből. Sosem voltam ugyanis sztárrajongó (sőt szégyen ide vagy oda, még a menő együtteseket sem ismerem). De ezen az estén borzasztóan élveztem, ahogy becserkésztük Kiss Tibit, a Quimby énekesét, és tiniszerelemmel imádtuk őt :)! Nagyon vicceses élmény volt :)!
Még most is elképedek azon, hisz stábtagokként betekintést nyerhettünk a szervezési folyamatokba, hogy mekkora munka előz meg egy ilyen rendezvényt. Hogy mennyire fontos, hogy mindenki tudja mi a dolga, miért felelős, és hogy egy jótékonysági rendezvényen mindezt önkéntes alapon teszi mindenki... Csodálatos erő lakozik egy olyan közösségben, akik közös célokért küzdve, vállt vetve szorgoskodnak, hogy jobbá tegyék a világot, és hogy közelebb hozzák egymáshoz az embereket...
Imádom az egész életérzést, és kívánom, hogy minél többen részesüljetek benne!!!! :)
...és most itt cseng Benedek Árpi, kedves down kóros barátunk kedvenc dala a fülemben, ahogy előszeretettel ezt énekli: "Szeressük egymást gyerekek... :)"!
Fogadjunk hát szót neki, és persze "soha nem adjuk fel" (link)! :):)
Szeretettel:
Zsuzsi
Utolsó kommentek