Tizenkét éves koromban három fiú is csapta nekem a szelet...(khm, khm... dezsavű:)) Másként ugyan, de a magam módján mindhármat szerettem. Így visszatekintve már ennyi idősen elkezdődött az "ősdilemma" nálam. "Lehet-e az ember lánya egyszerre több férfiba szerelmes?" Emlékszem a nagy filozofálgatás gyerek fejjel valahogy így történt: "Ha én három fiúba vagyok egyszerre szerelmes, akkor az vajon olyan, mintha lenne egy almám, és azt három felé osztanám, vagy olyan, mintha mindháromnak adnék egy-egy egész almát?"
Nos igen :)! Ez a nagy kérdés :)! Hiszem azt, hogy az ember bevonza azokat a dolgokat az életébe, amiket meg kell fejtenie. Nekem mindenesetre sikerült. A dilemma ugyanis időről időre visszatér az életembe :). Sőt, ma már a választ is tudom... Igen, a jelenség létezik!!
Ami pedig az almákat illeti... Magamból kiindulva, abból az intenzív érzelem áradatból, ami sütni tud belőlem, abból, ahogy megélni vagyok képes az érzelmeimet, csakis egész almákról beszélhetünk...
És itt most a szerelemről beszélek, magáról az érzésről, nem pedig egy párkapcsolatról, ami már egy egész kosárnyit jelenthet az édes termésből.
Adok egy almát az egyik fiúnak. Egy egészet, egy zamatos, finom gyümölcsöt, hogy ízlelgesse, hogy megtapasztalja önmagát általa, hogy megfigyelje mit vált ki belőle, milyen hatással van rá. Adok egyet a másiknak is, kifejezve az iránta érzett érzéseimet is. Aztán majd eldöntik, hogy kinek kell, kell-e egyáltalán nekik az én egész kosár almám. Persze a magam szemszögéből én épp úgy döntési helyzetbe kerülök idővel, hisz végtére is én döntöm el, hogy kinek adom szívesebben.
Az elmúlt napokban sokat beszélgettünk a párhuzamosan bontakozó kapcsolatokról. Ha úgy tetszik, a tűzben tartott több vasról.
Úgy gondolom, az ismerkedési fázisban épp az a fontos, hogy az ember megtapasztalja önmagát. Figyelje az érzéseit, figyelje milyen személyiségként nyilvánul meg a másik ember mellett, az mit hoz ki belőle, hogy érzi magát a társaságában, milyen érzések generálódnak benne.
Az ismerkedési fázis még nem az elköteleződésekről, sem pedig a becsukott kapukról, és nem is a döntéskényszerekről szól. Ismerkedem valakivel, aki szimpatikus számomra. Szeretek vele lenni, de még nem tudom hová vezet ez a kapcsolat. Közben találkozom egy másik fiúval, aki szintén szép érzéseket vált ki belőlem, hát kiváncsi vagyok magamra az ő tükrében is.
A legfontosabb dolognak azt tartom, hogy tiszta szívvel és szándékkal viseltessek. Ne játszam meg magam, ne hitegessek senkit, ne mást mutassak, mint ami belül van... vagyis legyen mindig tiszta víz a pohárban. Őszintén és nyíltan (és itt most nem a nyakon öntős, rázúdítós őszinteségről beszélek, ezt fontos hangsúlyozni, hanem a tiszta szívről).
Előbb utóbb úgyis érzi az ember, eljön az a pont, amikor meg kell hoznia egy döntést. Utunk során folyamatosan útelágazásokhoz érünk, ahol el kell döntenünk merre tovább.
A döntéseinknek következményei vannak. Én személy szerint abban hiszek, hogy nincs olyan, hogy rossz döntés. Minden, ami történik velünk, a fejlődésünket szolgálja, és nem is tudhatod, hogy az adott döntésed épp hová vezet utadon. Éppen ezért agyalni sem érdemes túl sokat a dolgokon. Dilemmázgatni, teóriákat gyártani teljesen felesleges.
Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy idő előtt döntéseket préseljünk ki önmagunkból, és a másikból, ahelyett, hogy élnénk és megtapasztalnánk magunkat egyes szituációkban. Ahelyett, hogy megélnénk a jelent, a pillanatokat és az érzéseket. Ez nem jó, hisz ekkor csak a fejünkben játszuk le a meccset, és egy illúzorikus világban hisszük azt, hogy megtapasztalásaink vannak. Ne akarjunk hamarabb dönteni, mint hogy itt lenne az ideje, de persze ne is késlekedjünk, ha ott a pillanat.
Sokkal fontosabbnak tartom, hogy megtanuljuk figyelni magunkat, a bennünk zajló folyamatokat, hogy megtanuljunk hallgatni a belső hangjainkra, a szívünk szavára, ugyanis az tart bennünket a kiteljesedéshez vezető ösvényen. Ezek a hangok egész tisztán jelezni fogják a döntés elérkezésének idejét.
Bármilyen döntést hozunk is, ha az szeretetből, méghozzá tiszta, önzetlen és feltétel nélküli szeretetből fakad, az mindenki számára a legjobb döntés lesz.
Nemrég én is eljutottam a magam kis útkereszteződéséhez. Eldönthettem, hogy várok, topogok egy darabig még egy helyben, ki tudja meddig, vagy kipróbálok egy igencsak kihívásokkal, de annál több szeretettel teli ösvényt. Én a haladást választottam, és kíváncsian tapasztalom meg önmagam az út során :)! Érzékelem a belső viaskodásaimat, észlelem, ahogy a kísértések fel-fel ütik a fejüket, és olvasztgatják érzékeimet és ellenállásomat, de figyelem magam, jelen vagyok, és élvezem az út pillangókkal, virágokkal és apró kis kavicsokkal tarkított szépségeit!
Szeretetteljes megfigyelést és szép napokat kívánok mindenkinek!
www.parkapcsolatharmonizalas.blog.hu
Utolsó kommentek