Egészen elképedek a mai napig azon, hogy mennyire az ember orrába nyomódik sok tanítás...
Jönnek az apró jelzések, amiket észre sem veszünk... aztán van egy pont, amikor már egészen egyszerűen nem lehet nem észre venni!
Valami felüti a fejét egyszer. Oda se neki, rá se rántok.
Másodszor már megjelenik egy kis dézsavű érzés, és ESETLEG(??) felkapom a fejem.
Harmadszor pedig már egyenesen mintha bunkós bottal vágott volna fejbe valaki, úgy élem meg, azt a felismerést, hogy itt bizony valami kő keményen NEKEM szól. Valami, ami mellett egészen egyszerűen eddig elsiklottam.
Lévén, hogy érzéseken keresztül tanulom önmagam, és igyekszem kiismerni az elmém furfangos játszmáit, most is egy érzésről beszélek.
Ez pedig jelen esetben az elfojtás érzése.
Olyan érzésem van, mintha minden hétre rá tudnék húzni egy érzést, mint egy címkét: Néhány héttel ezelőtt az elengedés hete volt az életemben, aztán a következetesség hete (bár ezt nem kifejezetten hívom érzésnek), most pedig az elfojtások hete zajlik :)!
(Na jó, valójában ez sem egy újkeletű jelenség, csak mintha épp most csúcsosodna, vagy most tudatosodna valami. Mintha most kezdene derengeni, kristályosodni valami kusza kép a homályban, amikor is épp megkaptam bunkós botos ütést :D:D...).
Egyre inkább igyekszem egész tudatosan úgy élni az életem - korábbi nézőpontommal kicsit szembe helyezkedve - hogy én teremtem a valóságom, én vagyok felelős a velem történő dolgokért. (Úgy értem, ez azért már jó ideje magamévá tett eszmeiség, most azonban mindezt kicsit másként élem, másként ültetem a gyakorlatba. Egy kicsit más jelentéstartalommal bír ma már ez a felfogás számomra.)
Vagyis már nem úgy szemlélem a történéseket, hogy azért jönnek szembe velem különböző élethelyzetek, emberek, hogy ezt és ezt megtanuljam belőlük, illetve már nem úgy fogom fel a jó vagy rossz eseményeket, mint leckéket, amiket elém dobott a sors, hogy fejlődjek...
Ennél egy sokkal izgalmasabb perspektíva tárult fel, és ezzel együtt sokkal felelősségteljesebb is minden:
ÉN teremtek mindent az életembe, méghozzá azokkal az energiákkal, azokkal az érzésekkel, amiket kisugárzok magamból. Ha tele vagyok félelmmel, haraggal, dühvel, szomorúsággal és aggodalommal, akkor ehhez mérten teremtek körém egy valóságot. Ha emelkedek, ha az érzelmeim pozitív irányba változnak, és egy emelkedett "rezgésszinten" tudok sugározni magamból mindenfélét kifelé, akkor egy sokkal szebb valóságot alkotok magam és környezetem számára... Ez pedig csodás érzés!!!!
Igenám, csakhogy nem szabad elfelejteni két fontos dolgot, márpedig sajnos hajlamosak vagyunk:
Az egyik az, hogy a tudatalattinkból is különböző érzések, félelmek, aggodalmak, kétségek sugároznak, amiknek szintén teremtő erejük van. Messze nem elég tehát a gondolkodó agyunkkal, intellektusunkkal foglalkozni. Azt, hogy mit rejt a tudatalattink, hogy mi is zakatol bennünk, nos, azt kemény dió megfejteni. De számos technika, módszer létezik, amik a rendelkezésünkre állnak, hogy feltárjunk bizonyos rejtett kódokat, programokat, amelyek a bensőkben futnak észrevétlenül. Mindenekelőtt az érzéseink hihetetlenül fontos kulcsok ezekhez a titkos, féltve őrzött kapukhoz.
A másik pedig az, hogy minden pillanatban meg kellene tudnunk tartani azt az emelkedett állapotot, és a szép, szeretetteljes érzéseket a szívünkben, mert MINDEN PILLANATBAN TEREMTÜNK!!! Ha visszazuttyanunk, akkor is teremtünk. Sokszor észre sem vesszük, és máris morgolódunk, félünk, kárörvendünk, áskálódunk, értetlenkedünk, aggódunk, szenvedünk, szorongunk... Mégcsak az sem tűnik fel, hogy belesüppedtünk a negatív érzésekbe, nemhogy az tudatosodna, hogy ebben a lelki állapotban is masszívan teremtünk.... Erről szól mellesleg a vonzás törvénye... Amilyen frekvencián te rezegsz, sugárzol, és áramoltatsz magadból energiákat, olyan frekvencián vonzol magadhoz eseményeket, embereket, anyagi jólétet, bőséget, vagy bármit!
Tudhatod tehát, hogy ha vágysz valamire, de még nem azt éled, az azt jelenti, hogy valahol még hiba van az adó-vevő készülékedben, a kisugárzó rendszeredben. Valahol még blokkok vannak, árnyékok vetődnek odabent :)!
Ezzel máris nagyjából a témámhoz kanyarodtam, hisz ebből a szemléletből kiindulva igyekszem az elfojtással kapcsolatos megéléseimet megfejteni.
Néhány hónappal ezelőtt megismerkedtem egy fiúval (na jó, valójában férfival, de néha sokkal szívesebben használom a fiúk-lányok kifejezéseket :)). A vele való kapcsolatomban több aspektusból is előjöttek az elfojtások. Mind az ő sajátjai, mind a kettőnk kapcsolatában megjelenő elfojtások, amikkel nemigen tudtam mit kezdeni, hisz ezeket belőle fakadó elfojtásokként éltem meg...
Aztán pár héttel később ismét felütötte a fejét egy - az életembe immár évek óta notóriusan visszatérő - meglehetősen abszurd szerelem, ami szintén igencsak az elfojtásokról szól. Ezúttal jórészt a sajátjaimról. Felismerem, elfogadom, tisztában vagyok azzal, hogy elfojtok, de egyelőre ezzel sem tudok mit kezdeni, mert most meghaladja a képességeimet :)! (Persze veszem az adást, hogy nocsak-nocsak... itt kaptam egy jó kis tükröt...:)!!)
(Kicsit mintha 'Elengedés kontra Elfojtás' játékot játszanánk egyébként.... bár ez nem annyira vicces :)!)
Néhány héttel ezelőtt pedig úgy döntöttem, hogy teljesen simára söpröm az "asztalt"... új lapokkal... tiszta vízzel a pohárban (stb... :)), és ha lehet, még nyíltabb lapokkal játszva magam mögött hagyok dolgokat.
Mondhatom felemelő érzés volt a sok alma osztogatás után ;)...(hihihi)
Erre pár nappal ezelőtt találkoztam egy fiúval, akiről egyelőre nem sok mindent tudok, de annyit kapizsgálok, hogy valamiféle kölcsönös szimpátia kialakult kettőnk között. Érzékelésem szerint mozognak valamiféle energiák közöttünk (de mint ahogy egy korábbi blogbejegyzésemben ezt hosszasan fejtegettem, ezek bármilyen energiák is lehetnek, ezt így nem feltétlen lehet egyből megállapítani, sőt, túlragozni sem kell).
A lényeg a lényeg, hogy a megismerésünk körülményei úgy hozták, hogy bár úgy tűnik mindketten vágyunk arra, hogy kicsit jobban megismerjük egymást, hisz valami üzenetet úgy érzem egészen nyilvánvalóan hordozunk egymás számára, ezt momentán mégsem tehetjük...
Na de nem is az az írásom fő mondanivalója, hogy 'jé, már megint egy elfojtásos jelenség...'
...Hanem sokkal inkább az, hogy ezzel a kis fejbe kólintással most elkezdett egy kis gépezet bennem zakatolni, hogy vajon mi is az idebent, amivel én ilyen eseményeket, ilyen történéseket teremtek az életembe... Miből is, milyen érzésből/érzésekből is fakad az a kisugárzás, amivel ilyen szituációkat vonzok be magamhoz? Melyek azok a kis rejtett dolgok, akár sérülések, tüskék a lelkemben, amiket ki kell piszkálnom ahhoz, hogy olyan valóságot teremtsek magamnak, amilyenre vágyom?? :))))
Vagyis ezzel a - akár tanmesének is felfogható - blogbejegyzéssel szerettem volna rávilágítani arra, hogy váltsunk perspektívát, és keressük másként az összefüggéseket életünk történései, okai és okozatai között! Nagyon fontos, hogy keressük meg önmagunkban azt, hogy milyen mágnesként funkcionálunk, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mit teremtünk ebbe a világba. Annál is inkább, mert egymás életére is hatással vagyunk, így nem csupán önmagunk számára alkotunk, hanem az egész emberiség számára, sőt, az egész univerzum számára! Márpedig ez felelősség, bizony :):)!!!!
Éppen ezért elengedhetetlen a tiszta szív, az őszinteség és a szeretet! Csak így nem lesz teher a teremtőképességünk felelősségének súlya :)!
Higyjétek el, sok-sok meglepetésben lesz részünk, hisz ez egy borzasztóan izgalmas, kihívásokkal teli - és bár néha fáj szembe nézni az igazsággal és a mély, őszinte érzéseinkkel -, de alapvetően egy nagyon felszabadító, örömteli feladat!
Én személy szerint az elmúlt napokban azt élvezem hihetetlen mértékben, már már perverz módon, hogy egyre cizelláltabb, egyre apróbb, egyre észrevétlenebb, bújkáló, letagadott kis érzéseket sikerül felszínre hoznom magamban, mondhatni nyakon csípni, ezzel is tisztogatva, gyomlálgatva lelkem virágokkal és pillangókkal teli kertecskéjét :).
Érdemes tehát mindenkinek elgondolkodnia azon, hogy vajon milyen érzések lakoznak odabent, amivel megteremtettük önmagunk számára a jelen valóságunkat! Talán meglepő válaszok kerülnek napvilágra!
Csodákkal teli mosolygós napokat kívánok!
Ja, és zárszónak annyi:
Ne legyenek elfojtásaitok! Nem életigenlő jelenség :)!
Én sem szeretnék, de előbb megfejtem, hogy mitől alakult így :)!
(Ehhez azonban el kell jutnom oda, hogy az elfojtás mögött bújkáló érzéseket kell felszínre hoznom magamban...! Pffff...egy magánnyomozó ehhez képest... ;) :D:D:D)
Utolsó kommentek