Az előző cikkem folytatása.

Csodás érzésekeket élek meg. Minden nap hihetetlen élményekben van részem. Tudom, hogy ez sokak számára már a bekattant, elvakult és túlságosan idealista lét bizonyítéka lehet, de tényleg így van.

A témám továbbra is a szerelem. Méghozzá újabb perspektívából. Azt is mondhatom, hogy madár távlatból, és ezalatt nem a távolságot értem, hanem a magasságot.
(Bár most így leírva bevillant, hogy a madártávlat kifejezéssel akár szimbolizálhatnám épp a viszonzatlan szerelmet is, amit momentán megélek :).)

Ahogy már többször írtam is, tudom, hogy okkal történik minden az életünkben. Éppen ezért azt is pontosan tudom, hogy most mit kell megtanulnom. Nem is olyan régen a szerelmes érzéseimből azt kellett megtanulnom, hogy milyen is az önzetlen, birtoklási vágyak nélküli szerelem. Kemény küzdelem volt, nem volt egyszerű feladat, de úgy érzem mindkettőnknek, a fiúnak is és nekem is sikerült abszolválni :).
Aztán feladatul kaptam egy másik kapcsolatban az "elengedés" leckéjét. (Ez már sokkal nehezebb, és tulajdonképpen még mindig zajlik...)
Amit azonban most tanulok, az talán a legcsodásabb érzés: mégpedig a feltétel nélküli elfogadás és szeretet.

Észre vettem már, hogy beszélünk elméletekről, mindannyian tudjuk a tutit... Sokat olvasunk okosságokról, vagyis elvi szinten mindannyian dobálózunk ezekkel a kifejezésekkel. Mármint ilyenekkel, hogy ne legyenek elvárásaink, szeressünk feltétel nélkül, elfogadás, elengedés, szeretet, szeretet, szeretet... De aztán belekerülünk egy szituba, és mint aki soha egy hangot nem hallott volna ezekről a fogalmakról, éljük bután az életünket, és csodálkozunk, ha félre sikerülnek a dolgaink. Panaszkodunk a főnökünkre, szidjuk a rendszert, ki vagyunk bukva a párunkra, a szüleinkre vagy épp a gyerekünkre... és kérdezem én, akkor hová lettek a fenti gondolatok és érzések?
Félre értés ne essék, magamon ugyanúgy észre veszem ezeket a "tüneteket". Csakhogy amikor azon kapom magam, hogy szomorkodom, amiért a szeretett férfi rám sem bagózik, nem hív fel, akkor bizony rá kell jönnöm, hogy voltaképpen csakis azért szomorkodom, mert sajnálom magam, és mert ez semmi más, mint egy elvárás a másik felé. Mihelyst pedig erre ráeszmélek, meg tudom fordítani az érzéseimet, eldobom az elvárásaimat, és a szomorúságomat mintha szél fújta volna el. És nemhogy eszembe sem jut szemrehányni, ha felhív a kedves, de madarat lehet velem fogatni, és értékelem amit kapok, az adott pillanatot. Ez csak egy apró, de nagyon is kézzel fogható példa a mindennapokból.

Visszatérve a szerelem érzésére. Olyan csodás új dimenziók tárultak fel számomra az elmúlt napokban. A valóságban is megéltem azt, hogy a szerelem nemhogy nem egy verem, nem mélység, hanem magasság... igazi magasság. A felhők felett repkedve érzem magam, szárnyalok :)...
Tényleg sokszor voltam már szerelmes, és imádom az érzést. De ez most egy olyan megtapasztalás, amiben még soha nem volt részem. Mégpedig azért különleges, mert az érzéseimet nem befolyásolja az a tény, hogy viszonozzák-e az érzéseimet, vagy sem. Az érzés egyszerűen létezik, és én élvezem minden pillanatban. Nincs fájdalom, hisz nem sajnálom magam. Nincs fájdalom, hisz nem akarom birtokolni őt, így nincs hiányérzetem... Persze hiszek abban, hogy ez az érzés fokozható lenne, hisz ha két ember szereti egymást, akkor közösen képesek világrengető csodák létrehozására, de kívánom mindenkinek, hogy élje meg ezt az önzetlen és tiszta szerelem érzést is!

Ha szeretem a másikat, akkor azt szeretném, hogy boldog legyen. Ha ő azt érzi, hogy az ő útja másfelé vezeti őt, akkor én boldog vagyok, hogy az útján halad, a belső érzéseitől vezérelten, a céljai felé, és boldog vagyok, hogy részese lehettem az életének, és állomás az útján. Hozzá tettünk egymáshoz, és magunkban hordozzuk a másikat, talán örökké.

Ezek talán túlságosan földtől elrugaszkodott érzések, és megint megkapom majd a kritikákat, de ezt érzem, és a szívem túlcsordul a szeretettől. Legszívesebben magamhoz ölelném a világot! :)

Amit most tehetek, az annyi, hogy szívből szeretem. Elengedem őt is, az érzést is, és hiszek abban, hogy minden úgy alakul, hogy a javunkat és a fejlődésünket szolgálja ... hiszek a láthatatlan kézben, a teremtő erő gondoskodásában, és hiszem, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lennie kell ...