A férfi-női energiák egy másik aspektusa is foglalkoztat már egy ideje. Annak, aki olvasta a "Mennyei próféciát" nem újdonság, hogy miként áramolnak közöttünk az energiák, hogyan adjuk-vesszük egymástól, illetve hogy hogyan tudunk külső forrásból töltekezni.

Nem kell messzire mennünk, hogy ezeket a saját életünkre levetítve is megértsük. Ha szeretetteljesen bánunk és beszélünk egymással, ha szeretetteljes és építő gondolatokat sugárzunk egymás felé, akkor mind magunkat, mind másokat töltünk energiákkal. Ha piszkáljuk egymást, ha rossz érzéseket keltünk másokban, azzal energiákat veszünk el a másik embertől. Ha alacsony a rezgésünk, rossz a kedélyállapotunk, depibe zuhantunk, akkor hajlamosak vagyunk még jól oda is döfni a másiknak, hogy neki se legyen jobb, noha lehet, hogy épp csupán tehetetlenségünkben nem tudunk másként megnyilvánulni. Az ilyenkor a másikban keltett rossz érzés ad egy pici gyógyírt a mi lelkünknek, vagyis így próbálunk energiához jutni (tény, hogy az esetek nagy hányadában ez öntudatlanul zajlik, de nem árt, ha tudatosítjuk magunkban, hogy EZ a folyamat bizony zajlik, ha szándékos, ha nem).
megjegyz.: Legnagyobb szomorúságomra (viccelek :)), rá kellett döbbennem, hogy bizony az én kis cinikus, szekálódó humorom is ugyanebből fakad. Be kellett látnom, hogy bármennyire viccesnek, sőt sokáig lételememnek tartottam ezt a fajta humorérzéket, ma már azon vagyok, hogy észrevegyem, hogy az, amin én felettébb jól szórakozom, nem biztos, hogy másikban is építő jellegű folyamatokat generál, még akkor sem, ha az illető tudja, hogy mindössze szeretetteljesen tréfálkozom... Sőt, tovább megyek: ma már igyekszem felkutatni, hogy nálam miben gyökerezik, milyen fel nem dolgozott lelki problémáimból fakadnak az ilyen szekkancs megnyilvánulások ... tudom, ez már egyfajta perverzió, de be kell vallanom, egészen izgalmas felfedezésekre jutok :)!

Azt látom magam körül, hogy nagyon sok pár- és emberi kapcsolat ezeken a huzavonákon alapszik, és ezeknek az energiajátszmáknak a hatására romlik meg:
Indul a szerelem óriási lendülettel, a szívek túlcsordulnak szeretettel. Ez pont az a csodaszép állapot, amire születtünk. Ebben az állapotban, ha úgy teszik, csatlakoztunk egy forráshoz, egy univerzális, kiapadhatatlan energiaforráshoz. Sőt azt is mondhatom, hogy ez az az állapot, amikor legközelebb vagyunk valódi önmagunkhoz, ahhoz a lényhez, akik önfeledten és teljes valónkban tulajdonképpen vagyunk.
Csakhogy hogy zajlik az életünk? Stresszesek vagyunk. Mindenféle külső ingerek érnek mindannyiunkat, amik akaratlanul is belopóznak a kis szerelmes életünkbe. Hurcoljuk magunkkal régi sérüléseinket, tüskéinket a lelkünkben...
Szépen lassan bekúszik a félelem is boldog és önfeledt világunkba, hisz elkezdünk félni attól, hogy elveszítjük a másikat, vagy hogy ez az állapot valamikor megváltozhat... Mindeközben nem vesszük észre, hogy félelmeinken keresztül a "sötét oldalt" engedjük be az életünkbe a fény helyett, ami aztán onnantól kezdve, amibe csak tud belekapaszkodik, és amit csak tud megkeserít.
Vagyis tulajdonképpen nem történik más, mint elvágjuk magunkat a szeretetet jelentő külső energiaforrástól. (Ezt most vizuálisan úgy látom magam előtt, mint egy filmjelenetet, amikor egy szobában félelemtől reszketve bereteszeled az ablakokat, ajtókat, és sötétségbe burkolózva elzárod magad a külvilágtól és a napfény áldásos hatásától.)
Ez egyben azt jelenti, hogy megkezdődik egyfajta harc az energiákért. Fogy a sajátunk, hát szerezni akarunk. Kitől, ha nem a társamtól, vagy embertársaimtól? Ha a szeretetet nem tudom megélni, akkor hogyan?
Bazírozok hát figyelemenergiákra: igyekszem úgy viselkedni, hogy a lehető legtöbb ember figyelmét magamra vonjam, akár teljesen idióta megnyilvánulásokkal...
Vagy akár hajthatok olyan energiákra, mely a másoknak okozott fájdalomból, haragból, dühből vagy bosszantásból származnak... Ismerős, igaz? Szereztek már Tőled is így energiákat? Érezted már azt, hogy ha valaki jól felbosszant, vagy fájdalmat okoz, akkor órákon, sőt napokon, heteken keresztül emészted magad, és ezen rágódsz? Ekörül forognak a gondolataid (a gondolati energiák csak úgy repkednek), miközben te egyre jobban belefáradsz, és közben azt látod, hogy a másik egyre jobb bőrben van? Nos táplálod. Ez történik.
Esetleg töltött már el Téged is kis elégtétel érzésével, ha másnak jól odamondtál valamit, ami rossz lehetett neki?? A tipikus "Na most jól megmondtam neki!", "Most aztán megkapta a magáét..." vagy a "Huh, ezzel most betaláltam nála..." szituk talán szintén ismerősek? Nos, erről beszélek: ezek mind-mind energiák oda-vissza áramoltatása - szerzés, vesztés egyaránt.
Nagyon gyakran azonban hajlamosak vagyunk sajnáltatni magunkat mártír vagy épp "világ szerencsétlene" köntösbe bújva. Ez is óriási energiákat tud jelenteni számunkra (különösen, ha felturbózzuk még egy kis önsajnálattal is :)))).
Folyik a küzdelem az energiákért, bántjuk egymást, nehezítjük saját és mások életét. Nem értjük miért nem vagyunk boldogok, hogy miért ilyen a másik, és hogy miért nem viselkedik XY az én elvárásaim szerint. Persze belevetjük magunkat a panaszáradatokba (megint csak figyelem- és sajnálatenergiák reményében - természetesen abszolút tudat alatt)... Egyre rosszabb a párkapcsolatunk, hisz egyre kevesebb energiát tudunk már egymástól elszipkázni, ezért egyre drasztikusabb módon igyekszünk hozzájutni. Veszekedések, hánytorgatások, bántások... mind-mind az energiákért való küzdelem miatt. Csupán azért, mert lelki gyötrelmeink, sérelmeink és félelmeink miatt nem vagyunk képesek a szeretet teljes megélésére, és arra, hogy ebből az ősforrásból táplálkozzunk, mely korlátlanul mindannyiunk rendelkezésére áll.
Egészen elképesztő, hogy mennyire nem vagyunk képesek belemerülni az igazán bensőnkből fakadó csodálatos élménybe!
Nem merjük kimutatni az érzéseinket, de ami talán még rosszabb, hogy befogadni sem tudjuk a szeretetet... Lekorlátozzuk érzéseinket és csatornáinkat, megfosztva magunkat olyan élményektől, amelyek létezésünk alapját jelentik.

Pedig a megoldás olyannyira triviális, hogy szinte már fájdalmas!

A szívünket kell megnyitni, tisztán, félelmek nélkül! Szeretni kell, és hagyni magunkat szeretni, méghozzá a feltétel nélküli szeretet gyönyörű érzésével! Higgyétek el, egy új világ tárul fel előttünk, és valljuk be: Nincs veszíteni valónk! Ne az érzéketlen, érzelmek nélküli világkép legyen az álom! Ne bántsuk egymást, hanem ébresztgessük a szívünket, és merjük szeretni egymást!

Kívánom, hogy mindenkinek legyen része megtapasztalni azt szívben túlcsorduló, örömkönnyeket fakasztó érzést, amiről beszélek, még ha egy olyan dologról van is szó, amit szavakkal ki sem tudok fejezni.
 

Szeretetteljes szép napokat kívánok! :)