Jajj, ez veszélyes móka :)!

Óva intek mindenkit! Figyelem: A blogírás függőséghez vezet :)! Már rég aludnom kellene, holnap kora reggel a piacra készülünk "friss" zöldségekért.

Rövid leszek. Ma kaptam egy kommentet, amit néhány másodpercen belül kimoderáltam, vagyis kitöröltem. Nem részletezném, egy kis kommentnyi véleménykifejtés azért megesett (lásd az előző cikkek kommentjei között).

Ez persze, ahogy lenni szokott, megihletett, és bevallom, kicsit fel is dühített...

("Természetes emberi érzés"...végig söpört rajtam, és már el is engedtem...blablabla ;) :))

Szóval tudom, hogy alapvetően magamból indulok ki, hisz a saját szemüvegemen keresztül látom a világot, de ha számomra evidens az, hogy tisztelem és elfogadom a másikat, akkor az miért okoz olyan irdatlan nehézséget sokak számára?

Igazából tudom a választ, ez költői kérdés volt, de mégis...

Miért jó az embereknek, hogy bántják egymást? Hogy a másik szemében a szálkát is meglátják, de a sajátjukban a gerendát sem? Miért nem tud mindenki a saját háza táján sepregetni? Miért mindig a szomszéd fűjét nézegetjük és irigyeljük, ahelyett, hogy a saját kis parcellánkon fűmagokat szórnánk el és gondosan ápolnánk?

Ezek nem nagy dolgok. Egyáltalán nem nagy dolgok! Miért nem tudjuk elfogadni azt, hogy nem vagyunk egyformák? Hogy van, ami egyik embernek fontosabb, a másiknak épp kevésbé vagy egyáltalán? Hogy valamit az egyikünk már megélt és megtapasztalt, a másikunknak erre még nem volt lehetősége. Miért van bárkinek is felsőbbrendűségi komplexusa csak azért, mert néhány évvel esetleg idősebb valakinél, vagy akár azért, mert teszem azt, néhány papírral többet tudhat magáénak a zsebében? És miért kezd rögtön az egó bekattanni az irigységtől, a komplexusoktól, a félelemtől, a vágyaktól?

(Persze - vigyázat, aki nem szeret tükörbe nézni, az ugorjon pár sort!!! - ezeknek a dolgoknak a gyökere többnyire önmagunk elfogadásának hiányából származik, hisz a másikat azért könnyebb piszkálni, mint önmagam, de én most nem akarok a mélybe ásni, ez mindenkinek saját feladata!)

NEM VAGYUNK EGYFORMÁK! Ebből kifolyólag nem tudok úgy gondolkodni mint más. Nem tudom teljesen ugyanazokat a dolgokat nagyra értékelni, mint más. Nem vagyunk egy fejlettségi szinten sem. Ki előrébb jár, ki hátrébb, DE!!!!... ! Ettől még nem vagyok sem több, sem kevesebb bárkinél. Ebből kifolyólag nem tehetem meg sem azt, hogy bárki fölé pozícionáljam magam, és fölényesen, nagyképűen osszam az észt, sem pedig azt nem tehetem meg, hogy a béka feneke alá helyezzem az önbecsülésem.

Mindannyian csodálatos önálló individumok vagyunk, különleges értékekkel és képességekkel megáldva! Ha ezt az alig kihasznált agykapacitásunkkal képesek vagyunk felfogni, akkor nem fogjuk bántani egymást. Akkor végre képesek leszünk szeretni egymást olyannak, amilyenek vagyunk! Akkor végre nem egymás hibáival fogunk kukacoskodni, hanem az erényeinket és egymás erényeit fogjuk domborítani és kiaknázni!

Akár hiszitek, akár nem, már ilyen apróságokkal szebbé és jobbá vagyunk képesek tenni a világot. És valljuk be, ehhez nem kell sem nagy tudomány, sem sok ész, sem sok pénz! Csak szív és odafigyelés! Ez meg minden embernek megadatott!

Próbálkozzunk! Legyen ez egy lecke mindannyiunknak! Figyeljünk oda, és vegyük észre, ha esetleg nem eszerint éljük a hétköznapokat! Nem ígérem, hogy egyik napról a másikra megtörténik a csoda, de higyjétek el, észre fogjátok venni, amikor megtörténik! Méghozzá legbelül érzitek majd a változást! :)