Újabb szembesülések, újabb tükrök, újabb felismerések...
Az a szép abban, ha az ember tudatosan éli meg az életét, hogy valóban minden perc, minden nap egy izgalmas tanulságot hordoz számára.
Most épp a belső falak, gátak, burkok foglalkoztatnak, ahogy ez az előző bejegyzésemből is kiderült...
Jó fél évvel ezelőtt egy aurafotózás alkalmával azzal szembesítettek, hogy létezik egy jó vaskos falként felhúzott réteg a bensőmben, ami mint egy gát, megakadályozza, hogy a megérett, megértett, letisztult és kerek egésszé összeállt gondolataim és érzéseim kifelé is megnyilvánuljanak. Ez most úgy hangzik, mint egy komoly orvosi diagnózis, de ezt körülbelül úgy kell elképzelni, mintha egy rádió adó készüléke egy olyan burokban lenne elhelyezve, mely meggátolja a rádióhullámok terjedését, és ezért a vevőkészülékek nem fogják az adást. Vagyis a környezetem számára sokszor nem az jött le, amit én sugározni próbáltam magamból, vagy amiről azt gondoltam, hogy sugárzok.
Természetesen, akkor nagyon meglepődtem ezen, hisz világ életemben egy nyitott, extrovertált emberkének tartottam magam, sőt annak tartottak mások is.
Persze a lecke fel volt adva, hogy ezt kibogozzam magamban.
Aztán jobban belegondolva, és átértékelve az életem, tulajdonképpen pontosan megértettem miről is van szó.
Eszembe jutott egy nagyon kedves gimis barátnőm megjegyzése még a középsulis időkből. Zsuzsival óvodás korunk óta ismertük egymást, együtt jártunk általános iskolába, majd gimibe is. Nagyon jó barátnők voltunk, rengeteg közös élmény fűzött minket egymáshoz, úgyhogy jócskán ledöbbentem, mikor egy napon ezt mondta: "Tudod, rájöttem, hogy igazából nem is ismerlek téged!"
Kifejtette, hogy bármilyen jó barátnők vagyunk, hiába vagyok egy nyitott, szeretetteljes egyéniség, mégis a lelkem bugyrainak számtalan titkos rekeszét mélyen őrzöm, melyekbe nem engedek bepillantást, és ettől ő úgy érzi, hogy nem is ismer igazán. Furcsa volt ilyet hallani attól a lánytól, akivel tényleg azt gondoltam, hogy mindent megosztok...
Persze akkor nagyon nem értettem miről beszél.
Ma már azonban tudom, hogy ő is erről a burokról, erről a falról beszélt, amiről nem tudtuk, hogy micsoda, de érzékeny kis receptorokkal bizony érzékelte ő is és érzékeli a külvilág is. Még akkor is, ha tudomásom sincs ennek a buroknak a létezéséről.
Kemény dió!
Mégpedig azért, mert szép dolog a felismerés, jó dolog a megértés, de mit kell tennem, hogy a fal leomoljon?
Első lépésben elkezdtem magam figyelni. Figyeltem a reakcióimat, figyeltem az érzéseimet. Figyeltem, hogy mások mit váltanak ki belőlem, és hogy hogy tudom érvényre juttatni a saját belsőm hangjait. Hát mondhatom, piszok nehéz!
Majd következett az a fázis, hogy akarva, akaratlanul is tükrökbe botlottam. Visszajelzések visszajelzések hátán. Tudatosan vagy akaratlanul. Sokszor olyan emberek tartottak elém tükröt, akiknek a leghalványabb sejtelmük sem volt, hogy tükörként szolgáltak. Mindenesetre felettébb hasznos kívülről is megszemlélni magunkat.
Lényeg a lényeg, hogy hónapok munkája során egyre inkább átszűrődik a fény. Hihetetlen sokat segít ebben a blogom írása is, hisz ki tudnak belőlem buggyanni a gondolataim, az érzéseim, olyan formában, ahogy eddig még soha...
Aztán elkezdtem tudatosan odafigyelni arra, hogy kimondjam azt, amit gondolok. Persze fontosnak tartom az intelligens kommunikációt, vagyis nem mindegy, hogy mikor és hogyan kommunikálunk, de végtelenül fontos, hogy tegyük meg. Hogy ne legyenek elfojtások, hogy ne legyenek félre értések, hisz mindannyian másként értelmezünk szavakat, mondatokat, fogalmakat... Öntsünk tehát mindig tiszta vizet a pohárba!
Az elmúlt napokban pedig eljutottam abba a fázisba, amikor is kristály tisztán érzékelem más emberek burkait. Amikor nem csupán a furcsaságot, a megmagyarázhatatlan, sokszor épphogy csak árnyalatnyi disszharmóniát érzem egy másik ember személyében, hanem egészen egyértelműen látom, hogy neki épp úgy burka van, érzékelem a határait, és jó esetben ezt kezelni is tudom. A viselkedését, a megnyilvánulásait értelmezve pedig egy nagy tükröt kapok szembe magammal, ami a saját fallebontási projektemben is egy óriási előrelépés.
Ez a látásmód tánctanárként is új dimenziókat tár fel előttem, hisz még egy lépéssel közelebb kerültem tanítványaim lelki bugyraihoz, hisz a táncon keresztül kiválóan érzékelhetőek az egyes problémák. Az új felismeréseim révén sokat tudok nekik segíteni kiteljesedésükben, önmaguk teljes valójukban történő megélésükben.
Ne csodálkozzunk tehát, hogy vannak emberek, akiknek a tettei és megnyilvánulásai nem állnak összhangban az elhangzó mondataikkal.
- Vagy azért, mert a megtévesztés kedvéért álarcba bújva őszintétlenek.
- Vagy azért, mert a burok létezése miatt lekorlátozott, akár elfojtott megéléseik vannak.
- Vagy pedig egész egyszerűen azért, mert a megtanult dolgok még nem épültek be az életükbe. Vagyis egy dolog tehát beszélni a dolgokról, más dolog aszerint élni...!
Figyeljük magunkat, és legyünk fogékonyak környezetünk jelzéseire. Értékeljük, és legyünk hálásak a kritikákért, hisz azok mind-mind információk saját magunk számára lényünkkel kapcsolatban. Minél tudatosabbá válunk önmagunkra és a világra, annál kevésbé leszünk érzékenyek a minket ért "támadásokra", és annál kevésbé lesz szükség a "védőburkunkra", ami egy idő után, akárcsak az anyaméh lágy ölelése, akadályoz bennünket a fejlődésben.
Nyissunk, figyeljünk és tanuljunk meg érezni!
Boldog napokat kívánok :)!
Utolsó kommentek