"Együtt születtetek és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai
szétszórják napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek
még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok,
és a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között.
Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partja között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből.
Kínáljátok egymást kenyeretekből,
de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt és vigadjatok,
de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak,
habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
és a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik." (Khalil Gibran: A házasságról - Révbíró Tamás fordítása)
Az örök témánál tartok.
A mesékben ugyebár úgy képzeli el a királylány, hogy jön a herceg fehér lovon...
...És láss csodát, valóban jön :)!
Talán említettem már, hogy meggyőződésesen hiszek a tündérmesékben, úgyhogy szentül hiszek abban is, hogy létezik valahol a világban egy párom, aki épp hozzám való :):):)! Az én másik felem, akivel együtt teremttettem.
Hogy létezik-e? Nem kétséges. Hogy találkozunk-e? Hát az már sokkal inkább...
Ennek ellenére, én hiszem és bízom, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy tudom és érzem!
Nos igen, foglalkoztat a téma, méghozzá nem is kicsit, hisz igen csak aktuális.
Annál is inkább, mert nemrég megtudtam, hogy a duálommal az útjaink már keresztezték egymást, és ez újra és újra így lehet. Akkor állítólag a sors tálcán kínálta a lehetőséget, de akkor én valahogy rossz szemüvegen keresztül néztem a dolgokat. Most pedig már küzdenem kell érte, ha valamit akarok.
Azt is megtudtam, hogy valamit még mindig jelentek a számára, motoszkálok a fejében, hatással voltam rá. Ő azonban nem érzi a saját szavainak a valóságát, vagyis azzal nincs tisztában, ahogy ő viszonyult hozzám. Ennyit tudtam meg, bár ezt az utolsó mondatot nem biztos, hogy értem :)!
Nos azt hiszem ismét egy jó kis megoldásra váró feladatot kaptam az életettől... :)! Igazi talány :)!
Persze minden sokkal könnyebb lenne, ha tudnám kiért kell küzdenem :)...
Így azonban csak a visszaidézett érzéseimre hagyatkozhatok!
Még az a szerencse, hogy alig akadt pasi az életemben ;).......
(De most ezt nem kezdem el ecsetelni, noha egy kedves ismerősöm a minap épp megjegyezte, hogy írhatnék néha egy-két "szaftos" sztorit is a blogomba, hogy még olvasottabb legyen...:).)
Most persze mindenféle vicces képek tódulnak a fejembe, de inkább elhessegetem őket magamtól...
Azt gondolom, hogy ha az ember találkozik a duáljával, azt érzi. Legalábbis érez valamit, valami nem szokványosat. Olyankor érez valamiféle energiákat, amiket nem is biztos, hogy értelmezni tud. Lehet, hogy csak azt érzi, hogy valami furcsa, valami megmagyarázhatatlan történik vele. Még az sem feltétlen törvényszerű, hogy pozitív élményben van részük, de valamiféle energiaörvény hatása alá kerülnek.
Két ember tehát érzékeli egymást rendhagyó módon, de elképzelhető, hogy eszükbe sem jut, hogy talán egymás duáljai lehetnek.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy akkor mindenféle szokatlanra rögtön rányomjuk a bélyeget, és mindenféle furcsa találkozás mögött azonnal a duálunkat sejtjük, hisz akkor igencsak mellé tudunk lőni.
Ami engem illet, annyit tudok tenni, hogy nyitott vagyok. Eszemben sincs agyalni, és főleg nem sajnálkozni az "elmulasztott" lehetőségen, vagy görcsösen várni, vágyakozni.
Ha végig pörgetem életem eseményeit, akkor egy pasiról tudom elképzelni, hogy ő lehet az, de könnyen megeshet, hogy tévedek.
Akár hogy is, amennyiben készen állunk egymásra, bízom benne, hogy azt érezni fogjuk, és tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk.
Ha pedig a duálom helyett egy csodálatos lélektársammal vagy lelki társammal élek boldogan ebben az életemben, az is fantasztikus dolog lesz számomra :)!
Gondolataim zárásaként pedig néhány idézett jó tanács, valamint egy érdekes cikk linkje, mely rávilágít arra, hogy célunk semmiképp nem lehet a duálpár hajszolása. "Ha csak ez lebeg a szemünk előtt, akkor minden valószínűséggel elmulasztjuk a jelen lehetőségeit." :
"Ismét emlékeztetünk titeket arra, hogy ezek a kapcsolatok a lélek szintjéről működnek. A ti szerepetek annyi, hogy jelen legyetek, elfogadjatok, és bízzatok abban, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. Nem kényszeríthetitek ki és nem irányíthatjátok ezeket a kapcsolatokat, és ha ezt teszitek, csak káoszt és szenvedést teremtetek magatoknak. Ezek a kapcsolatok nem az emberi idő szerint, hanem a lélek idejét követve jönnek létre, és a lélek érti, hogy az idő végtelen, és nincs ok sietségre, hogy megteremtődjenek vagy megtörténjenek a dolgok. Ha ellenálltok a folyamatnak a fizikai szinten vagy küzdötök vele, akkor ez csak boldogtalansághoz, az összeköttetés megszakadásához és a szenvedély elvesztéséhez vezet."
"Ahhoz, hogy ezek a kapcsolatok működjenek, meg kell értened önmagadat, feltétel nélkül el kell fogadnod és feltétel nélkül kell szeretned önmagadat. Amíg ez nem teljesül, addig képtelen leszel feltétel nélkül szeretni és elfogadni lélektársadat vagy duálpárodat. Ha ezt elérted, akkor az életet egy teljesen nyitott szívcsakrán keresztül fogod megtapasztalni, és ekkor képes szív a szívvel találkozni. Ezeknek a kapcsolatoknak az a célja, hogy két teljes, egész és erőteljes ember kapcsolódjon össze az Isteni energiában. Ez nem teljesülhet addig, amíg nem fogadod el és nem birtoklod saját hatalmadat."
http://www.freespirit.hu/magazin/ezoteria/dual_parok
Utolsó kommentek