Amikor először egy kedves ismerősöm tűzön járást emlegetett nekem, sok egyéb ezoterikus - számomra - zagyvasággal megspékelve, komolyan megijedtem tőle.
Azóta - hála sok mindenért neki, tanítóimnak és mestereimnek - mára már egy „sarkaiból” kifordult világ tárult fel előttem. Megtapasztaltam azt az érzést, ami ahhoz lehet fogható, mint amikor a nagy tudósok rádöbbentek, hogy korábban alkotott nézeteik dugába dőltek, hisz kiderült, hogy a Föld nem lapos, hanem gömbölyű…
Tegnap immár másodszor vettem részt egy tradicionális egyiptomi hat kapus tűzön járáson. A parázsszőnyeg két oldalán elhelyezett hat pár fáklya kapukat szimbolizál. Az egyes kapukon keresztül különböző energiák áradnak az auránkba, melyek tisztítanak, lelki súlyokat oldanak fel bennünk. „Az első kapunál a félelmeinket kiváltó negatív energiák oldódnak, a másodiknál a bennünk felhalmozódott gyötrelmi energiáktól tisztulunk meg, a harmadik kapu a kishitűség, a negyedik a nagyravágyás, az ötödik a földhözkötöttség okait ürítik ki auránkból. Végül a hatodik kapu a bátorság erejével vértezi fel a lelket.”
Nemigen tudom szavakba foglalni az élményt. Első alkalommal nem tudtam mire számíthatok. Izgalommal és félelemmel teli érzéssel álltam elébe. Torkomban dobogott a szívem, és azon túl, hogy forró élmény lesz, nem tudtam mire számítsak. A forróságot illetően egyáltalán nem csalódtam :). Úgy éreztem minden kapunál megégtem, miközben relatív lassan haladva a szertartást vezető személy szemébe fúródott a tekintetem. Mint kiderült a hatból négy kapu számomra necces volt, azonban a lábaimon csupán egy pirinyó égési nyom maradt egy talpamba ragadt parázsdarab következményeként. Büszke voltam magamra, hogy végig mentem, és amiatt is, hogy alig égtem meg. (Hisz az égés mértéke összefüggésben van lelkünk és auránk állapotával.)
Nos a tegnapi szertartás egészen új megtapasztalásokat hozott. Egyrészt, mert a lelki ráhangólódás kicsit feszültebben telt, ugyanis korlátozva voltam időben. Ebből kifolyólag elsők közt tolongtam a még szinte lángoló parázsszőnyeg előtt, hogy mielőbb indulhassak a rövidesen kezdődő táncórámra. Másrészt pedig állítólag nagyon durva bolygóállások következtében hihetetlen erős energiák dolgoztak. Mondanom sem kell, hogy megégtem. Mindkét talpamon kb. fél tenyérnyi egybefüggő hólyag keletkezett. Úgy ugrottam bele a parázsszőnyeg végére helyezett hideg vizes lavórba, mint egy kis fürge nyúl :). Meglepetésemre egyetlen kapunál volt gondom, mégpedig a gyötrelem kapunál (ezt a mesterünk jelzi számunkra). Persze most fel van adva a lecke, hogy kibogozzam, ez mit is jelent számomra pontosan. (Ahogy hallottam, még a legrutinosabb rókák is igencsak megégtek, annyira erőteljes energiák voltak jelen...)
Soha nem tapasztalt fájdalmat éreztem... nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Remegett a lábam a fájdalomtól, könnybe lábadt szemmel, gyengécske mosollyal az arcomon a lavórban állva, mégis hihetetlen örömmel vegyített érzéssel a szívemben kaptam meg az áldást. Nem tudom még milyen érzés egy gyermeknek életet adni, de most ez villant be: fájdalom valamiért cserébe áldozat gyanánt, mintegy édes mazoizmus… Persze halvány gőzöm nem volt, hogy fogom a másfél órás bachata órámat megtartani fél óra múlva, de tudtam, hogy meg tudom csinálni. Sikerült is, méghozzá mosolyogva, magas sarkú cipőben. Azonban Dávid kivételével senkinek nem mertem elmondani hol jártam, és hogy milyen állapotban vagyok, mert totál hülyének néztek volna… :) (Nem mintha a csodabogár és a kissé hibbant csaj titulust nem nyertem volna még el kismilliószor, de nem akartam feltűnősködni, és hőssé nyilváníttatni magam :) - inkább így a blogomon keresztül - hihihi ;);)!) Az óra végére már éreztem, hogy duzzadnak a vízhólyagok és egyre jobban feszül a talpam, de óra végéig sikerült tényleg viszonylag jó közérzettel helyt állnom. Estére egyre rosszabb lett, mégis fantasztikusan éreztem magam.
Azt érezem, hogy van valami van ebben az egészben, valami mazoista perverzség, amit élvezek... az ember a határait feszegeti, aztán egészen meghitt kapcsolatba kerül az egyes testrészeivel, miközben gondosan ápolja őket... Alig bírsz lábra állni, és ettől átértékelődik minden az életedben...
A Camino, a félmaratonok és az 50 km-es teljesítmény túrák már gyerekkorom óta edzenek folyamatosan mind testileg, mind lelkileg, úgyhogy a fájdalomküszöböm úgy érzem meglehetősen magas.
Ez most mégis valahogy más. Tényleg csodásan érzem magam, és szeretetteljesen mondok hálát megviselt kis porcikáimnak és kérem a kis sejtecskéimet, hogy szépen regenerálódjanak. Jó érzéssel tölt el, hogy minden csepp, ami belőlem a talpamon keresztül távozik, az intenzív tisztulási folyamatom része.
És hogy milyen következtetést vontam le abból a lelkemet és az aurámat illetően, hogy most így megégtem? Nos felemelő érzés, hisz ez azt jelenti, hogy egy jó nagy adag felhalmozódott gyötrelmi energiától sikerült megszabadulnom, és hihetetlen megkönnyebbülést érzek. Boldog vagyok! :)
Ezt most valóban amolyan semmihez sem fogható érzésként élem meg. A mai napom abszolút ennek a hangulatnak szentelve önmagammal töltöttem. Olvastam, tanultam, írtam, meditáltam, és szimplán belsőleg örömujjongva élveztem ezt a szép napot!
Tisztulás és gyógyulás… testi-lelki szinten…
Boldogság, béke, hála és szeretet van a szívemben :)! Köszönöm az élményt mindazoknak, akik részesei a fejlődésemnek!
Utolsó kommentek